Téli gumi felnivel vagy anélkül? – Előnyök és hátrányok

Tapasztalataink szerint egyre több autós szerelteti a téli gumit külön felnire. Jellemzően a választás az acélfelnire esik, ami erős, tartós, mondhatni elnyűhetetlen. Persze akadnak olyan prémium autók, melyekre kizárólag alufelnit vásárolhatunk. Azt is érdemes tudni, hogy van olyan gépjármű tulajdonos, akinél ez az extra nem éri meg, az alábbiakban az előnyöket, hátrányokat vettük sorra, majd egy konkrét kalkuláción keresztül azt is bemutatjuk, hogyan néz ki mindezt forintosítva.

A felnire szerelt téli gumi előnyei

A felnivel szerelt téli gumi mellett számos érv felsorakoztatható, ezek a következők:

Hátrányokból nincs sok

Ezek után nézzük a felnire szerelt téli gumi kapcsán felmerülő hátrányokat is, ebből azért nincs túl sok.

Kiszámoló: Téli gumi acélfelnin vagy anélkül

Az alábbi táblázatban egy tipikus, 16 colos felni esetében mutatjuk be, hogyan néznek ki a költségek a gumi élettartama alatt. A táblázatban jól látható, hogy idővel megtérül az acélfelni ára, ráadásul arról se feledkezzünk meg, hogy az később még eladható.

  KÖLTSÉGEK
IDŐTARTAM Évente kétszeri átszereléssel Felvinel (csak csere)
A felni ára 0 40 000
1 év alatt 15 920 7 120
2 év alatt 15 920 7 120
3 év alatt 15 920 7 120
4 év alatt 15 920 7 120
5 év alatt 15 920 7 120
ÖSSZESEN 79 600 75 600
Kerékcsere díja 4 kerékre 3 560
Kerékátszerelés, centrírozás és csere díja 4 kerékre 7 960